Egy tanult és bölcs meglátású barátnőm - aki egyébként a pszichológus barátnőjétől hallotta - a minap azt mondta nekem, hogy a pasi olyan, mint egy polc, amire csak pakoljuk fel a dolgokat, amiket nézegetni szeretnénk. Sose kerülnek le róla a már felkerült dolgok, melyek ez esetben olyan tulajdonságok és tények, amikkel mi ruháztuk fel a jelölteket. Valljuk be, hogy hajlamosak vagyunk erre. Én is ezt csinálom folyton, de eddig erre sosem hívta még fel a figyelmemet senki ilyen érzékletes hasonlattal. Elég ijesztő néha ráéredni rossz szokásainkra, úgyhogy képzelhetitek mekkora koncentrációt igényel tőlem azóta, hogy ne pakoljak tovább a polcra. Sőt, igazából valahogy le is kéne rámolni róla, mert csak foglalja a helyet. Nem mintha olyan sok dolgot akarnék most feltenni oda másoktól, mert épp elég erőfeszítést igényel az életem többi területe, a munkám, a tanulás és a nyári szezonra való szervezkedés. Persze nem azt mondom, hogy emellé nem férne bele, hogy valakiről jó dolgokat gyűjtögessek egy polcra, csak hát ha nincs kiről, akkor sem unatkozom. 

Főhősünk a józan ésszel meghozott döntésével ellentétes metakommunikációs jeleket produkál, ami elég zavaró tényező. Nem elég, hogy felnőttként kell viselkednem és úgy tennem, mintha semmi sem történt volna, még azt is el kell viselnem, hogy hosszasan bámul, miközben önfeledten táncolok vagy épp kellemesen beszélgetek másokkal egy hideg ital mellett. Megjegyzem, a hideg ital rendkívül jót tett és nagyban hozzájárult a jó hangulatomhoz, úgyhogy alkohol:én, 1:0. Sosem voltam még olyan helyzetben, hogy a pasit, aki tetszik - és akinek én is tetszem - vissza kelljen utasítanom, mert nem lenne jó ötlet ha köztünk barátságnál több is kialakulna. Ja, dehogynem. Egyszer, úgy öt évvel ezelőtt. De akkor nagyon szerelmes voltam, ő pedig kapcsolatban élt. S habár a szikra egyértelműen ott volt közöttünk, igyekeztük elfojtani, tudomást sem venni róla és haveri kapcsolatot ápolni. Nem voltunk túl kitartóak, fejest ugrottunk a kupac szarba és nem értettük, miért vagyunk csak egyre mélyebben benne. Hát ezt már felesleges is boncolgatni, mert nagyon rég volt és a végkifejlet hosszú szenvedéssel teli hónapok után meg sem érte a várakozást. Don't mess with hot boys who are in a relationship... De ha nem annyira hot akkor is érdemes elővigyázatosnak lenni, mert lehet, hogy egyéb tulajdonságai (amit egyébként első körben felteszel a polcra) sármossá, vonzóvá, kellemes társasággá teszik. 

Szóval akármilyen jó közöttetek az összhang, akármennyire élvezed a vicceit és akármennyire hízik a májad attól, hogy téged bámul, ne dőlj hanyat úgy, mint én! Mert mindez mit sem ér, ha ezek tudatában sem választja azt az utat, ami hozzád köti. Utálnak elköteleződni, mármint a legtöbbjüket a hideg is kirázza a gondolattól. A kivételt azok képezik, akik tisztában vannak vele, merre tartanak és látják milyen helyet foglalhatsz el mellettük. További kivételt képeznek azok a pasik, akik képtelenek egyedül lenni, jellemük könnyebben formálható, manipulálhatók, simulékonyak és többnyire őket nevezi a köznyelv papucsnak. Ilyen férfi típust biztosan nem tudnék elviselni magam mellett, mert az őrületbe kerget, ha valakinek nincsenek önálló döntései, ötletei és mindig csak az van, amit a nő akar. Nem férfi az ilyen. Pontosabban számomra nem. A férfi legyen izgalmas attól, hogy csinálja, amihez kedve van - itt természetesen nem a nőkre ártalmas, infantilis viselkedésről beszélek -, de azért vegye számításba a nőt is, mint változó tényezőt. Én kompromisszumkész nő vagyok, határozott elképzelésekkel, talpraeettséggel és elszántsággal karöltve. De hát melyik pasi kíváncsi egy oylan nőre, akivel nincs semmi nehézség és akit igazából csak szeretni kell, de nagyon?! Nem lehetek folyton rosszkor rossz helyen. Ez valami karmikus marhaság, amire sürgősen rá kell jönnöm, különben a következő 5-10 évemben is ugyanezeket a köröket fogom futni. Jó csaj vagy, kedves, segítőkész, jó a szex (állítólag), mégis mindegyik ugyanúgy fejezi be a mondatot: egyszer még jó felesége leszel valakinek... Hát az kétségtelen, hogy beleadnék mindent, de erre a posztra nincsenek jelentkezőim. Leszámítva azt a srácot, aki valószínüleg azóta szerelmes belém, hogy megismert, mert még mindig szinte kifolyik a szeme, annyira tud nézni és ha kell. ha nem, tolja magát az arcomba. Megmondtam már neki, hogy nem az esetem és ez nem olyan dolog, ami idővel megváltozik, úgyhogy jobb, ha leszáll rólam. Kifejezetten idegesítő. Még a tőmondatos válaszaim és a nulla szemkontaktusom sem elég kiábrándító számára. Elképesztő. 

Egy másik nagyon érdekes kérdéskör - visszakanyarodva az előző értetlenkedésemhez -, hogy a pasi, akinek tetszem, miért akar összehozni másokkal, illetve szexuális jellegű viccnek szánt szituációkba terelni szintén másokkal? Könnyebb így elviselni? Ha az kell neki, összeszedek valakit, akivel az orra előtt fogok smárolni. Megnézném az arcát olyankor. A romantikus filmekben ilyenkor a főhős rájön, mekkorát hibázott, hogy elengedte a nőt és hanyat homlok rohan, hogy vallomást tegyen és learassa a rá váró babérokat. Szerencsétlenségemre, ez nem a Bridget Jones - Mindjárt megőrülök, úgyhogy igen csekély az esély arra, hogy ez megtörténjen. Pedig díjaznám. Jól esne már végre egy valószerűtlenül egyszerű románc, ahol nem kell agyalnom ennyit, mert az agyalástól a saját idegeimre is megyek néha - nem is beszélve a barátaimről. Közel a harminchoz, kibírhatatlanul idegesítő ismétlődő témákkal a lehető legpozitívabb társaság lehetek. Ezt az életmódot sürgősen meg kell változtatni, mélyrehatóan átvizsgálni és megtalálni a karmikus hiba forrását. Most ugyan minden pénzem felemészti az utazgatás, szervezkedés és egyebek, de hamarosan megteszem az első lépést a továbblépés felé és akkor talán végre fény derül arra is, miért lépek bele mindig ugyanabba a pocsolyába ahelyett, hogy boldog nyugalomban fürdenék. Addig is letakarítom a polcot. 

Tünetek: lomhaság, fáradékonyság, puhány törzstartó izmok (=tömzsi has és meggyengült tartás), majdnem harminc és egyedül. Na igen, ezen biztos nem árt változtatni. Radikálisan! Reggelre tett ígéretem, hogy elmegyek az edzőterembe és meglépem az elsőket ezügyben. Futópad a mi barátunk, majd ő bemelegít, a többi pedig menni fog magától. 

Ami viszont az edzőteremben nem fog csak úgy megoldódni, az a magánéletem virágzásának erős hiánya. Ezt egy barátnőm véleménye szerint csak és kizárólag én hozhatom a megfelelő irányba. Jobban mondva nem is irányba, egész egyszerűen csak arról van szó, hogy stabil önálló életet teremtsek magamnak, amiben egyenesen haladhatok és boldog lehetek akkor is, ha egyedül vagyok, mert egy sugárzó nő vonzóbb, mint egy szomorkodó, depis. Igaza is van, tapasztaltam a hatását a boldog sugárzásomnak. Sok dolgot kell rendbe tennem az elkövetkező hetekben és hónapokban. Ezt nem lehet csak úgy összecsapni. 

[...] 

Be kell vallanom, ez a bejegyzés valahogy végül nem került lezárásra. Habár az életemben történt némi lezárás, ha nevezhetjük így. Inkább arról teszek most néhány megjegyzést, ezzel is összegezve a helyzetet. Mi mást is tehetnék, ha napok óta ezen kattogok. Legalább kreatív formában adok túl rajta... hestegholiskezdjem

Hogy, hogy nem, pottyant az égből - aki véletlenül a barátnőm - egy lehetőség: nemzetközi fesztiválra utazni, hard core bootcamp-en részt venni, hatalmasakat bulizni, jókat táncolni és élményeket gyűjteni régi és régi-új barátokkal. Kedvező áron vehettem át a teljes csomagot, odautazással, szállással együtt, úgyhogy nem mondtam nemet. Szűkebb hónap vége lesz, de megoldjuk ezt is - gondoltam - és el is intéztem, hogy legyen, aki hazafelé elhoz autóval. Amikor kis gondolkodás után eldöntöttem, életem aktuális évadának férfi karaktere így reagált: "Ezek szerint jössz a fesztiválra?" Úgy néz ki. Hétfőn beférnék hozzád az autóba? - így történt, hogy lett fuvarom haza is. 

Mi már csütörtökön kalandos körülmények között, hosszúra nyúló és zavaróan eseménytelen utazás után megérkeztünk a pályaudvarra, ahonnan én a csodás 8-as villamosra szálltam, barátném pedig taxiba ült.  Másnap megérkezett a csapat másik fele. Kerekedett is egy welcome pre-party, majd pár órával később a parketten folytattuk az estét. Mi ketten maradtunk a legvégsőkig, majd együtt sétáltunk vissza a hotelbe, amiközben is végül kitaláltuk, hogy megvárjuk a reggelit egy pohár ital mellett. Talán még sose nevettem ennyit, mint akkor. Csak átkarolt. Igazgatta a hajam, néha beletúrt, pedig kértem, hogy ne tegye. Így osztottunk meg egymással eddig ismeretlen történeteket, furcsa információkat, vicces szokásokat, mindenféle marhasággal fűszerezve, ahogy mindig is. De ennél több nem történt egészen másnapig, amikor is pont 24 órával később szinte ugyanabban a helyzetben találtuk magunkat. És akkor ő kezdeményezte a téma boncolását. Hosszas elemzés után arra jutottunk, hogy jobb lesz ezt nem folytani és belemenni, mert túl fontos ez a barátság és jó viszony mindkettőnk részéről. 

Pár hét elteltével, néhány eltervezett és terven kívüli találkozó után egész mást érzek és úgy gondolom, inkább legyünk mégis túl ezen, lesz ami lesz. Ám ez az út sem járható, mint az kikerekedett. Nemet mondott és el is hiszem neki, ha nem hiszi el, amit mondok. Észben tartja... Tudom én, mit jelent ez igazából és nem tudok vele mást kezdeni, csak elfogadni a döntést. Érdekes lesz az elkövetkező hetekben néhány "kötelező körös" alkalommal találkozni majd, de biztosan lesz valahogy. Mindig van valahogy. 

Hogy vajon mi ez, amitől meggondoltam magam és hogy normális vagyok-e - kérdezhetitek páran. Őszintén nem tudom rá a választ. Találgatni tudok csak, ami nem valószínű, hogy jóra vezetne. Az én kérdéseim inkább olyanok, mint Miért fontosabb egy fiúnak egy lánnyal való barátsága? meg hogy Mi többet ad ez valakinek annál, minthogy éljen a lehetőségekkel? Nyílván az én fejemben is ezerszer lefutott a barátság program és annak előnyei, de valljuk be nehéz így barátkozni valakivel, hogy te folyton ott lennél a közelében. Ezt csak nehezíti a körülmény, hogy ő is szívesen van veled. Nem akar megbántani, ha egyszer "elszabadul" de ugyanakkor Nyugira van szüksége. Biztosan mi csajok - én mindenesetre biztos - túlkattogjuk a mindenkori helyzetet, de tegye a szívére a kezét, aki nem teszi ugyanezt időnként! További kérdésként tehetném fel saját magamnak, hogy Miért akarom ezt én igazából ennyire? Mit akarok ebből? Mire van szükségem Tőle? 

Nem tudom, mi lesz ebből, sem azt, hogy egyáltalán történik-e ezek után bármilyen irányú és célú változás, vagy már mindig is így maradunk ebben a mozdulatlan és szűkös valóságban. Abban a kőkemény realitásban, ahol az időzítés a legnagyobb ellenségünk és cinkostársunk is egyszerre. Hogy odavalók vagyunk-e egymás mellé vagy mégsem úgy kell lennie, ahogy vágyunk rá belül, mind-mind olyan hatalmas kérdőjelek, amikre egy életen át kereshetjük a biztos választ. Elképzelhetőnek tartom, hogy még annyi idő sem elég rá, mert biztosabbak a fizika törvényei, mint hogy teljes bizonyossággal tudjunk valaha is vélekedni egy ember érzéseiről és gondolatmenetéről. 

Mindenesetre most alaposan összehajtogatom ezt a történetet, mint az ejtőernyőt és januári soraimmal nyugtázom újra kettőnk kapcsolatát: Most csak remélni tudom, hogy jól megy sorod és boldog vagy és hogy én is boldog leszek ettől függetlenül, mert valahogyan biztos lennie kell. [...] s ha egyszer úgy kell lennie, remélem, úgy történik majd, mert szívesen lebontanám veled végre ezt a falat... 

Bármit. Szeretem olvasni a soraidat, bírom a vicceidet még ha időnként túlzásba is viszed. 

De a minket körülvevő társadalom elvárásai miatt nem tehetem meg ok nélkül, hogy felcsapom azt a kis ablakot és beköszönök valami találó mókás szöveggel. Tudom jól, hogy meglenne rá a megfelelő válaszod is - nincs olyan labda, amit ne csapnál le, nagy játékos vagy és gyermekien imádsz nyerni és elnyerni. Ezt furcsamód értékelem benned, de ne verjük nagy dobra! ;)

Az erkölcsi dilemmát, ami belepi a napjaimat, egyszer s mindenkorra el kell engednem. Pontosabban kicsit több erővel a megszokottnál kell elgördítenem magam elől. Sajnos ezt a feladatot nem tudja más átvenni tőlem. 

Ezt most nem nyújtom hosszúra. Nem is szabad több szót erre fordítanom ebben a helyzetben. Most csak remélni tudom, hogy jól megy sorod és boldog vagy és hogy én is boldog leszek ettől függetlenül, mert valahogyan biztos lennie kell. Más körülmények talán lehetővé tennék, amit most nem szabad, s ha egyszer úgy kell lennie, remélem, úgy történik majd, mert szívesen lebontanám veled végre ezt a falat...

Azon gondolkozom, szükséges-e ezt az epizódot valami ütős nyitómondattal kezdeni? Aztán arra jutok, hogy elégedjetek meg a címmel nyitómondat helyett! ;P  

Egy hétvége a barátok körében, kicsit nagyobb társaságban - a wellness szolgáltatásokról és az esti áttáncolt bulikról ne is beszéljünk - igazán jónak ígérkezik. Épp annyira jónak, hogy eléggé várjam már ezt a kellemes adventi hétvégét és OFFLINE üzemmódba váltom magam minden egyéb kapcsán. Csak az foglalkoztatott, ami akkor ott történik. Ennek mellékhatásaként a mobilomat szándékosan csak abban az esetben vittem ki a szobából, ha reggelizni, vagy vacsorázni mentem. Előbbit az esetleges reggeli utáni kávé, utóbbit a várható pre-party vagy közös készülődés egyeztetése céljából tettem. 

Jeans party, lazán adtam (kicsit túl lazán a partyfotókat személeve - saját vélemény). Teljesen átszellemülve indultam végülis az alapozó buliba a srácokhoz. Nem sokkal azután, hogy megérkeztem, egyszercsak kipattantak a kis szemeim és rápörögtem a táncra, suhanni akartam a parketten. Szerencsére elég hamar útnak indult a csapat és perceken belül asszimilálódtunk a társaságba. Egész sokan ropták már, éjfélre járt, azt hiszem. Alig lehettem bent 10 perce, talán 3 szám ment el tánc nélkül, miközben én a DJ pulthoz közeli széken ülve gyönyörködtem a pörgésben. Én is akarok - gondoltam, s akkor felcsendült egy isteni zene, mire ott termett előttem egy elbűvölő mosoly. Ismertem korábbról, már táncoltunk ezelőtt. Tudtam, hogy vele jó lesz. Igazam lett. Valami felfoghatatlanul különlegeset táncoltunk - én legalábbis így éreztem, azt nem tudhatom, nála mit váltott ki. Minden mozdulatát éreztem és ő minden mozdulatomat úgy figyelte, hogy közben szinte alig vette le rólam a tekintetét. Időnként, amikor közel voltam hozzá, éreztem és a perifárián láttam is, hogy szüntelen mosollyal nézi az arcom. Talán ez is feldobta azt a táncot. Ez pont olyan tánc volt, ami nem jön egyhamar, szóval jól be kell osztani, már ha lehet egyáltalán ilyet. Mindketten lenyűgözve köszöntük meg egymásnak a táncot és alighogy arrébb léptem, már valaki kapott a karom után és elvitt egy második zseniális körre. Gondolom ti is sejtitek, hogy azért az elsőhöz már semmi sem érhetett fel... Ettől függetlenül minden aznap esti felkérést élveztem, kivételes helyzet, de néha összejön így. Teljes kimerültségben zuhantam ágyba aznap. Addigra már szombat volt. 

Reggeli még épp időben elcsípve, cappuccino a földszinti kávézóban egy barátnővel. Napközben jártunk ebédelni valamerre, sétáltunk is egy kört, aztán kinéztünk csapatostul a Fő térre forraltborozni. Sokan tették ugyanezt a saját kis közösségükkel. A háttérben egy hangulatos koncert szólt és a téli levegő kicsit csípte az arcunkat. Később visszatértünk a főhadiszállásra és mindenki a saját szobája felé vette az irányt, hogy megkezdje a készülődést - újból party van: piros-fekete. Egyszerűbbre vettem az öltözékem és hasonló időben érkeztem a helyszínre, mint előző este. A pozitív táncok aránya ma is igen magasnak bizonyult, de vele még nem "futottam össze". Hölgyválasz - hangzott el egyszercsak a DJ-től. Épp elengedtem az előző táncpartneremet, balra megfordultam, megláttam és elindultam felé felkérő mosollyal. Ő először pajkos játékosságal hátrált 2 lépést, majd hirtelen elindult felém és az ismerős mosolyából tudtam, hogy esze ágában sincs nemet mondani. 

Elképesztően távolinak és nehéznek tűnt vele a tánc, elveszett az összhang a mozdulatokban. Inkább már csak valami más tartott minket össze még három számon át. Többször állt a lábamon, mint a sajátján, ezt egyből éreztem, csak nem tudam pontosan hova tenni. Legesélyesebbnek azt gondoltam, talán részeg. Mint később kiderült, ez így is volt csak mindemellé társított egy "kis" kialvatlanságot a drága. Elindultunk együtt, lopott érintések és visszafogottnak hitt ölelések kíséretében a büfépult felé, hogy szomjunk oltsuk. Hihetetlen egyszerű módon, mire befordultam az asztalhoz, már leszakadt rólam és szó szerint zombiként döcögött tovább a többi terem felé. Félúton szembejött vele egy ismerős lány és elvitte táncolni. Vállat vontam és nemes egyszerűséggel rendeltem magamnak egy rosé fröccsöt. Még visszalopakodtam a mi parkettünkre, majd az italom végéhez közeledve megkerestem a szobatárs barinőmet, és közösen megegyeztünk abban, hogy lassan felmehetünk. Így is történt. Odafent ő végül úgy döntött, mégse fekszik le, még átmegy a csajokhoz pletyizni én pedig előkaptam a mobilom és felcsaptam ezt az ismerős fiút a messengeren. 

You lost me. I thought we were going to drink something together. :( 

Where are you? 

Már az ágyamban? Te? 

Még a buliban, de szuper fáradtan. Nem aludtam semmit tegnap óta. 
(Na itt esett le, hogy nem csak az alkohol okozta itt a zavarokat.) 

Oh. Akkor talán rádférne egy kis alvás végre. 

Nem tudom rávenni magam, hogy itthagyjam a bulit, folyton olyan jó zenék szólnak. 

Hát, nem tudom segítene-e, ha adnék egy jó éjszakát csókot. 

Hm. Azt hiszem, az tudna segíteni... :) Hol vagy? 

Találkozzunk 5 perc múlva a második emeleten, a liftnél! 

Ok.  

És tényleg ott állt, jobb talpát a falnak támasztva, még nyomkodta a telefonját, amikor megszólítottam és felnézett rám. Gyermeki vidámság sugárzott az arcáról, ahogy meglátott, óvatoskodva ért még hozzám, inkább átkarolta a derekamat és valamiért arrébb kísért a folyosón. Közben beszélgettünk viccelődve pár szót, majd megállt, az egyik falhoz húzott magával és kimérten, mégis határozottan megcsókolt. Ahogy hozzám ért, ahogy a fülem mögött az ujjai a hajam közé csúsztak, ahogy a másik keze a derekamat húzta magához és felfedezte a területet a hátamtól a csípőmig, azt éreztem, elgyengülök a karjai között. Nagyon rég éreztem már olyan vonzerőt, aminek egyszerűen már nem tudok ellenállni. Néha majdnem átlépte a csókolózás és az előjáték közötti határt, de jól nevelten azért mégsem esett túlzásba, hiszen a folyosón álltunk. Hosszan, sokáig csókolt, egyre hevesebben, kicsit még az ajkamba is harapott. Azután lazított a köteléken és mosolyogva néztük egymás arcát. Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörtént, de akárhányszor megmozdította kicsit a kezeit a derekamon vagy simogatta a karom, mindannyiszor jobban hittem benne, hogy valóságos. Tényleg aludnod kéne. Sokkal szebb az arcod, amikor kipihenten mosolyogsz - mondtam neki, miközben megsimogattam az arcát és a szeme alatti hatalmas, de tényleg hatalmas karikákat. Tudom, tudom. Azt hiszem, most fel is megyek és talán még a reggelit is átalszom. - felelte. Mikor indultok el holnap? - kérdeztem érdeklődve. Nem tudom még, de szerintem valamikor délután. Közösen szoktunk ilyenkor ebédelni az utolsó nap, aztán elindulunk, de még nem beszéltük meg pontosan. Délelőtt a szobatársam biztosan megy a workshopokra, de én kihagyom... Majd írok neked. - tette hozzá és újból megcsókolt. Rendben. Akkor... jó éjszakát! - válaszoltam és nagy nehezen elszakadtunk egymástól. Az utolsó pillanatig összeért a kezünk és az ujjaink vége, majd elindultam vissza a szobám felé, ő pedig eltűnt a sarkon a lift irányába. Jól aludtam aznap éjjel is. 

Ez egy jó kis dalcím is lehetne, de nem az. :) 

Frankó péntek esti táncnak indult ez a buli. Nagyjából egy órával a kezdés után érkeztem, már egész sokan voltak addigra. Hamar belebújtam a gyakorlócipőmbe és a kantáros kis gatyámmal nekilódultam a térnek. Hamar sor került az első táncomra, amikor ő a kezét nyújtotta és a parkettre szlalomozott velem. Puhán tartott közel magához, éreztem minden rezzenését. Minden mozdulatunk követte a másikét és szinte végigfolytunk abban a számban együtt. Mikor vége lett, azt gondoltam "Igen! Heló, megérkeztem!". Onnantól csak jó dolgok követték egymást. Összekapcsolódtunk, elszakadtunk és újra megtaláltuk egymást a tánctéren és a zene egyre csak vitt magával. Úgy terveztem, hogy a végéig kitartok, de nem bírtam tovább. Negyed kettőkor a derekam csütörtököt mondott, pedig már szombat hajnal volt. Ezért úgy döntöttem, hazamegyek lassan. Elindultam, hogy elköszönjek egy-két barátomtól, ám útközben valaki visszahúzott a kantáromnál fogva. Sejtettem, hogy ő az. Leültetett a bal lábára és a kantárt vizsgálta mosolyogva. Tetszik? - kérdeztem. Igen. Nekem is volt egy ilyenem - válaszolta és rám nézett. Gondolom, amikor kicsi voltál - feleltem erre. Igen, akkor - mondta ő és megint meghúzogatta a kantárt. Szerintem vicces - csak ennyit tettem hozzá. Az. Tetszik - azzal belecsókolt a nyakamba és megsimogatta a hátam. Így ültünk ott tovább, amíg meg nem szólalt a következő dal. Akkor felállított és táncolni vitt. 

Nem volt jó. Annyira távolinak éreztem magam tőle, mintha egy háborgó tengeren két külön hajóban hánykolódnánk. Néha majdnem sikerült egyikünknek átjutnia a másik hajójára, de olyankor mindig lökött egy nagyot rajtunk tenger és ismét messze sodródtunk egymástól. Az aznapi első táncunknak éles ellentétje volt ez. Nem baj, van ilyen. Megköszöntük és elhagyta a parkettet. Én pedig újra elindultam köszönő körutamra. Ennek eredményeképp még két táncot begyűjtöttem, az egyik legalább olyan rosszul sikerült, mint ő vele. A másikba beleengedtem magam és ott sokkal kevesebb is a feszültségi felület valamiért, úgyhogy végül jól zártam az estét. Aztán ciao, adios, ott se votlam.

Még kiszaladtam a mosdóba és amikor visszafelé tartottam, a folyosón összefutottam vele. Mosolyogtunk, végigsimította mindkét karom és megfogta a kezeimet. Mennem kell, reggel dolgozom - mondta és megpuszilta a két orcámat. De nem engedte el a kezem és nem is hajolt el utána. Az arcomat nézte és közelebb hajolt, majd behoztam a maradék 10%-ot és szájon csókoltuk egymást egy pillanatra. Édes kis puszi volt, semmi több. Mosolyogva mondta, még látjuk egymást, aztán eltűnt a folyosó végén. Másnap megkérdeztem, minek köszönhetem az esti csókot? Célja is volt vagy csak egy Jó éjszakám volt csók. Az utóbbi. Nagyszerű este volt. És egy szép pillanat, egy szép csók - mondta.  

Néha nem történik semmi különös, csak bizonyos emberek megtalálják a módját, hogyan maxolják ki a pillanatot. Ez pont egy ilyen volt. :)