Egy tanult és bölcs meglátású barátnőm - aki egyébként a pszichológus barátnőjétől hallotta - a minap azt mondta nekem, hogy a pasi olyan, mint egy polc, amire csak pakoljuk fel a dolgokat, amiket nézegetni szeretnénk. Sose kerülnek le róla a már felkerült dolgok, melyek ez esetben olyan tulajdonságok és tények, amikkel mi ruháztuk fel a jelölteket. Valljuk be, hogy hajlamosak vagyunk erre. Én is ezt csinálom folyton, de eddig erre sosem hívta még fel a figyelmemet senki ilyen érzékletes hasonlattal. Elég ijesztő néha ráéredni rossz szokásainkra, úgyhogy képzelhetitek mekkora koncentrációt igényel tőlem azóta, hogy ne pakoljak tovább a polcra. Sőt, igazából valahogy le is kéne rámolni róla, mert csak foglalja a helyet. Nem mintha olyan sok dolgot akarnék most feltenni oda másoktól, mert épp elég erőfeszítést igényel az életem többi területe, a munkám, a tanulás és a nyári szezonra való szervezkedés. Persze nem azt mondom, hogy emellé nem férne bele, hogy valakiről jó dolgokat gyűjtögessek egy polcra, csak hát ha nincs kiről, akkor sem unatkozom. 

Főhősünk a józan ésszel meghozott döntésével ellentétes metakommunikációs jeleket produkál, ami elég zavaró tényező. Nem elég, hogy felnőttként kell viselkednem és úgy tennem, mintha semmi sem történt volna, még azt is el kell viselnem, hogy hosszasan bámul, miközben önfeledten táncolok vagy épp kellemesen beszélgetek másokkal egy hideg ital mellett. Megjegyzem, a hideg ital rendkívül jót tett és nagyban hozzájárult a jó hangulatomhoz, úgyhogy alkohol:én, 1:0. Sosem voltam még olyan helyzetben, hogy a pasit, aki tetszik - és akinek én is tetszem - vissza kelljen utasítanom, mert nem lenne jó ötlet ha köztünk barátságnál több is kialakulna. Ja, dehogynem. Egyszer, úgy öt évvel ezelőtt. De akkor nagyon szerelmes voltam, ő pedig kapcsolatban élt. S habár a szikra egyértelműen ott volt közöttünk, igyekeztük elfojtani, tudomást sem venni róla és haveri kapcsolatot ápolni. Nem voltunk túl kitartóak, fejest ugrottunk a kupac szarba és nem értettük, miért vagyunk csak egyre mélyebben benne. Hát ezt már felesleges is boncolgatni, mert nagyon rég volt és a végkifejlet hosszú szenvedéssel teli hónapok után meg sem érte a várakozást. Don't mess with hot boys who are in a relationship... De ha nem annyira hot akkor is érdemes elővigyázatosnak lenni, mert lehet, hogy egyéb tulajdonságai (amit egyébként első körben felteszel a polcra) sármossá, vonzóvá, kellemes társasággá teszik. 

Szóval akármilyen jó közöttetek az összhang, akármennyire élvezed a vicceit és akármennyire hízik a májad attól, hogy téged bámul, ne dőlj hanyat úgy, mint én! Mert mindez mit sem ér, ha ezek tudatában sem választja azt az utat, ami hozzád köti. Utálnak elköteleződni, mármint a legtöbbjüket a hideg is kirázza a gondolattól. A kivételt azok képezik, akik tisztában vannak vele, merre tartanak és látják milyen helyet foglalhatsz el mellettük. További kivételt képeznek azok a pasik, akik képtelenek egyedül lenni, jellemük könnyebben formálható, manipulálhatók, simulékonyak és többnyire őket nevezi a köznyelv papucsnak. Ilyen férfi típust biztosan nem tudnék elviselni magam mellett, mert az őrületbe kerget, ha valakinek nincsenek önálló döntései, ötletei és mindig csak az van, amit a nő akar. Nem férfi az ilyen. Pontosabban számomra nem. A férfi legyen izgalmas attól, hogy csinálja, amihez kedve van - itt természetesen nem a nőkre ártalmas, infantilis viselkedésről beszélek -, de azért vegye számításba a nőt is, mint változó tényezőt. Én kompromisszumkész nő vagyok, határozott elképzelésekkel, talpraeettséggel és elszántsággal karöltve. De hát melyik pasi kíváncsi egy oylan nőre, akivel nincs semmi nehézség és akit igazából csak szeretni kell, de nagyon?! Nem lehetek folyton rosszkor rossz helyen. Ez valami karmikus marhaság, amire sürgősen rá kell jönnöm, különben a következő 5-10 évemben is ugyanezeket a köröket fogom futni. Jó csaj vagy, kedves, segítőkész, jó a szex (állítólag), mégis mindegyik ugyanúgy fejezi be a mondatot: egyszer még jó felesége leszel valakinek... Hát az kétségtelen, hogy beleadnék mindent, de erre a posztra nincsenek jelentkezőim. Leszámítva azt a srácot, aki valószínüleg azóta szerelmes belém, hogy megismert, mert még mindig szinte kifolyik a szeme, annyira tud nézni és ha kell. ha nem, tolja magát az arcomba. Megmondtam már neki, hogy nem az esetem és ez nem olyan dolog, ami idővel megváltozik, úgyhogy jobb, ha leszáll rólam. Kifejezetten idegesítő. Még a tőmondatos válaszaim és a nulla szemkontaktusom sem elég kiábrándító számára. Elképesztő. 

Egy másik nagyon érdekes kérdéskör - visszakanyarodva az előző értetlenkedésemhez -, hogy a pasi, akinek tetszem, miért akar összehozni másokkal, illetve szexuális jellegű viccnek szánt szituációkba terelni szintén másokkal? Könnyebb így elviselni? Ha az kell neki, összeszedek valakit, akivel az orra előtt fogok smárolni. Megnézném az arcát olyankor. A romantikus filmekben ilyenkor a főhős rájön, mekkorát hibázott, hogy elengedte a nőt és hanyat homlok rohan, hogy vallomást tegyen és learassa a rá váró babérokat. Szerencsétlenségemre, ez nem a Bridget Jones - Mindjárt megőrülök, úgyhogy igen csekély az esély arra, hogy ez megtörténjen. Pedig díjaznám. Jól esne már végre egy valószerűtlenül egyszerű románc, ahol nem kell agyalnom ennyit, mert az agyalástól a saját idegeimre is megyek néha - nem is beszélve a barátaimről. Közel a harminchoz, kibírhatatlanul idegesítő ismétlődő témákkal a lehető legpozitívabb társaság lehetek. Ezt az életmódot sürgősen meg kell változtatni, mélyrehatóan átvizsgálni és megtalálni a karmikus hiba forrását. Most ugyan minden pénzem felemészti az utazgatás, szervezkedés és egyebek, de hamarosan megteszem az első lépést a továbblépés felé és akkor talán végre fény derül arra is, miért lépek bele mindig ugyanabba a pocsolyába ahelyett, hogy boldog nyugalomban fürdenék. Addig is letakarítom a polcot.