Tünetek: lomhaság, fáradékonyság, puhány törzstartó izmok (=tömzsi has és meggyengült tartás), majdnem harminc és egyedül. Na igen, ezen biztos nem árt változtatni. Radikálisan! Reggelre tett ígéretem, hogy elmegyek az edzőterembe és meglépem az elsőket ezügyben. Futópad a mi barátunk, majd ő bemelegít, a többi pedig menni fog magától. 

Ami viszont az edzőteremben nem fog csak úgy megoldódni, az a magánéletem virágzásának erős hiánya. Ezt egy barátnőm véleménye szerint csak és kizárólag én hozhatom a megfelelő irányba. Jobban mondva nem is irányba, egész egyszerűen csak arról van szó, hogy stabil önálló életet teremtsek magamnak, amiben egyenesen haladhatok és boldog lehetek akkor is, ha egyedül vagyok, mert egy sugárzó nő vonzóbb, mint egy szomorkodó, depis. Igaza is van, tapasztaltam a hatását a boldog sugárzásomnak. Sok dolgot kell rendbe tennem az elkövetkező hetekben és hónapokban. Ezt nem lehet csak úgy összecsapni. 

[...] 

Be kell vallanom, ez a bejegyzés valahogy végül nem került lezárásra. Habár az életemben történt némi lezárás, ha nevezhetjük így. Inkább arról teszek most néhány megjegyzést, ezzel is összegezve a helyzetet. Mi mást is tehetnék, ha napok óta ezen kattogok. Legalább kreatív formában adok túl rajta... hestegholiskezdjem

Hogy, hogy nem, pottyant az égből - aki véletlenül a barátnőm - egy lehetőség: nemzetközi fesztiválra utazni, hard core bootcamp-en részt venni, hatalmasakat bulizni, jókat táncolni és élményeket gyűjteni régi és régi-új barátokkal. Kedvező áron vehettem át a teljes csomagot, odautazással, szállással együtt, úgyhogy nem mondtam nemet. Szűkebb hónap vége lesz, de megoldjuk ezt is - gondoltam - és el is intéztem, hogy legyen, aki hazafelé elhoz autóval. Amikor kis gondolkodás után eldöntöttem, életem aktuális évadának férfi karaktere így reagált: "Ezek szerint jössz a fesztiválra?" Úgy néz ki. Hétfőn beférnék hozzád az autóba? - így történt, hogy lett fuvarom haza is. 

Mi már csütörtökön kalandos körülmények között, hosszúra nyúló és zavaróan eseménytelen utazás után megérkeztünk a pályaudvarra, ahonnan én a csodás 8-as villamosra szálltam, barátném pedig taxiba ült.  Másnap megérkezett a csapat másik fele. Kerekedett is egy welcome pre-party, majd pár órával később a parketten folytattuk az estét. Mi ketten maradtunk a legvégsőkig, majd együtt sétáltunk vissza a hotelbe, amiközben is végül kitaláltuk, hogy megvárjuk a reggelit egy pohár ital mellett. Talán még sose nevettem ennyit, mint akkor. Csak átkarolt. Igazgatta a hajam, néha beletúrt, pedig kértem, hogy ne tegye. Így osztottunk meg egymással eddig ismeretlen történeteket, furcsa információkat, vicces szokásokat, mindenféle marhasággal fűszerezve, ahogy mindig is. De ennél több nem történt egészen másnapig, amikor is pont 24 órával később szinte ugyanabban a helyzetben találtuk magunkat. És akkor ő kezdeményezte a téma boncolását. Hosszas elemzés után arra jutottunk, hogy jobb lesz ezt nem folytani és belemenni, mert túl fontos ez a barátság és jó viszony mindkettőnk részéről. 

Pár hét elteltével, néhány eltervezett és terven kívüli találkozó után egész mást érzek és úgy gondolom, inkább legyünk mégis túl ezen, lesz ami lesz. Ám ez az út sem járható, mint az kikerekedett. Nemet mondott és el is hiszem neki, ha nem hiszi el, amit mondok. Észben tartja... Tudom én, mit jelent ez igazából és nem tudok vele mást kezdeni, csak elfogadni a döntést. Érdekes lesz az elkövetkező hetekben néhány "kötelező körös" alkalommal találkozni majd, de biztosan lesz valahogy. Mindig van valahogy. 

Hogy vajon mi ez, amitől meggondoltam magam és hogy normális vagyok-e - kérdezhetitek páran. Őszintén nem tudom rá a választ. Találgatni tudok csak, ami nem valószínű, hogy jóra vezetne. Az én kérdéseim inkább olyanok, mint Miért fontosabb egy fiúnak egy lánnyal való barátsága? meg hogy Mi többet ad ez valakinek annál, minthogy éljen a lehetőségekkel? Nyílván az én fejemben is ezerszer lefutott a barátság program és annak előnyei, de valljuk be nehéz így barátkozni valakivel, hogy te folyton ott lennél a közelében. Ezt csak nehezíti a körülmény, hogy ő is szívesen van veled. Nem akar megbántani, ha egyszer "elszabadul" de ugyanakkor Nyugira van szüksége. Biztosan mi csajok - én mindenesetre biztos - túlkattogjuk a mindenkori helyzetet, de tegye a szívére a kezét, aki nem teszi ugyanezt időnként! További kérdésként tehetném fel saját magamnak, hogy Miért akarom ezt én igazából ennyire? Mit akarok ebből? Mire van szükségem Tőle? 

Nem tudom, mi lesz ebből, sem azt, hogy egyáltalán történik-e ezek után bármilyen irányú és célú változás, vagy már mindig is így maradunk ebben a mozdulatlan és szűkös valóságban. Abban a kőkemény realitásban, ahol az időzítés a legnagyobb ellenségünk és cinkostársunk is egyszerre. Hogy odavalók vagyunk-e egymás mellé vagy mégsem úgy kell lennie, ahogy vágyunk rá belül, mind-mind olyan hatalmas kérdőjelek, amikre egy életen át kereshetjük a biztos választ. Elképzelhetőnek tartom, hogy még annyi idő sem elég rá, mert biztosabbak a fizika törvényei, mint hogy teljes bizonyossággal tudjunk valaha is vélekedni egy ember érzéseiről és gondolatmenetéről. 

Mindenesetre most alaposan összehajtogatom ezt a történetet, mint az ejtőernyőt és januári soraimmal nyugtázom újra kettőnk kapcsolatát: Most csak remélni tudom, hogy jól megy sorod és boldog vagy és hogy én is boldog leszek ettől függetlenül, mert valahogyan biztos lennie kell. [...] s ha egyszer úgy kell lennie, remélem, úgy történik majd, mert szívesen lebontanám veled végre ezt a falat...