Azon gondolkozom, szükséges-e ezt az epizódot valami ütős nyitómondattal kezdeni? Aztán arra jutok, hogy elégedjetek meg a címmel nyitómondat helyett! ;P  

Egy hétvége a barátok körében, kicsit nagyobb társaságban - a wellness szolgáltatásokról és az esti áttáncolt bulikról ne is beszéljünk - igazán jónak ígérkezik. Épp annyira jónak, hogy eléggé várjam már ezt a kellemes adventi hétvégét és OFFLINE üzemmódba váltom magam minden egyéb kapcsán. Csak az foglalkoztatott, ami akkor ott történik. Ennek mellékhatásaként a mobilomat szándékosan csak abban az esetben vittem ki a szobából, ha reggelizni, vagy vacsorázni mentem. Előbbit az esetleges reggeli utáni kávé, utóbbit a várható pre-party vagy közös készülődés egyeztetése céljából tettem. 

Jeans party, lazán adtam (kicsit túl lazán a partyfotókat személeve - saját vélemény). Teljesen átszellemülve indultam végülis az alapozó buliba a srácokhoz. Nem sokkal azután, hogy megérkeztem, egyszercsak kipattantak a kis szemeim és rápörögtem a táncra, suhanni akartam a parketten. Szerencsére elég hamar útnak indult a csapat és perceken belül asszimilálódtunk a társaságba. Egész sokan ropták már, éjfélre járt, azt hiszem. Alig lehettem bent 10 perce, talán 3 szám ment el tánc nélkül, miközben én a DJ pulthoz közeli széken ülve gyönyörködtem a pörgésben. Én is akarok - gondoltam, s akkor felcsendült egy isteni zene, mire ott termett előttem egy elbűvölő mosoly. Ismertem korábbról, már táncoltunk ezelőtt. Tudtam, hogy vele jó lesz. Igazam lett. Valami felfoghatatlanul különlegeset táncoltunk - én legalábbis így éreztem, azt nem tudhatom, nála mit váltott ki. Minden mozdulatát éreztem és ő minden mozdulatomat úgy figyelte, hogy közben szinte alig vette le rólam a tekintetét. Időnként, amikor közel voltam hozzá, éreztem és a perifárián láttam is, hogy szüntelen mosollyal nézi az arcom. Talán ez is feldobta azt a táncot. Ez pont olyan tánc volt, ami nem jön egyhamar, szóval jól be kell osztani, már ha lehet egyáltalán ilyet. Mindketten lenyűgözve köszöntük meg egymásnak a táncot és alighogy arrébb léptem, már valaki kapott a karom után és elvitt egy második zseniális körre. Gondolom ti is sejtitek, hogy azért az elsőhöz már semmi sem érhetett fel... Ettől függetlenül minden aznap esti felkérést élveztem, kivételes helyzet, de néha összejön így. Teljes kimerültségben zuhantam ágyba aznap. Addigra már szombat volt. 

Reggeli még épp időben elcsípve, cappuccino a földszinti kávézóban egy barátnővel. Napközben jártunk ebédelni valamerre, sétáltunk is egy kört, aztán kinéztünk csapatostul a Fő térre forraltborozni. Sokan tették ugyanezt a saját kis közösségükkel. A háttérben egy hangulatos koncert szólt és a téli levegő kicsit csípte az arcunkat. Később visszatértünk a főhadiszállásra és mindenki a saját szobája felé vette az irányt, hogy megkezdje a készülődést - újból party van: piros-fekete. Egyszerűbbre vettem az öltözékem és hasonló időben érkeztem a helyszínre, mint előző este. A pozitív táncok aránya ma is igen magasnak bizonyult, de vele még nem "futottam össze". Hölgyválasz - hangzott el egyszercsak a DJ-től. Épp elengedtem az előző táncpartneremet, balra megfordultam, megláttam és elindultam felé felkérő mosollyal. Ő először pajkos játékosságal hátrált 2 lépést, majd hirtelen elindult felém és az ismerős mosolyából tudtam, hogy esze ágában sincs nemet mondani. 

Elképesztően távolinak és nehéznek tűnt vele a tánc, elveszett az összhang a mozdulatokban. Inkább már csak valami más tartott minket össze még három számon át. Többször állt a lábamon, mint a sajátján, ezt egyből éreztem, csak nem tudam pontosan hova tenni. Legesélyesebbnek azt gondoltam, talán részeg. Mint később kiderült, ez így is volt csak mindemellé társított egy "kis" kialvatlanságot a drága. Elindultunk együtt, lopott érintések és visszafogottnak hitt ölelések kíséretében a büfépult felé, hogy szomjunk oltsuk. Hihetetlen egyszerű módon, mire befordultam az asztalhoz, már leszakadt rólam és szó szerint zombiként döcögött tovább a többi terem felé. Félúton szembejött vele egy ismerős lány és elvitte táncolni. Vállat vontam és nemes egyszerűséggel rendeltem magamnak egy rosé fröccsöt. Még visszalopakodtam a mi parkettünkre, majd az italom végéhez közeledve megkerestem a szobatárs barinőmet, és közösen megegyeztünk abban, hogy lassan felmehetünk. Így is történt. Odafent ő végül úgy döntött, mégse fekszik le, még átmegy a csajokhoz pletyizni én pedig előkaptam a mobilom és felcsaptam ezt az ismerős fiút a messengeren. 

You lost me. I thought we were going to drink something together. :( 

Where are you? 

Már az ágyamban? Te? 

Még a buliban, de szuper fáradtan. Nem aludtam semmit tegnap óta. 
(Na itt esett le, hogy nem csak az alkohol okozta itt a zavarokat.) 

Oh. Akkor talán rádférne egy kis alvás végre. 

Nem tudom rávenni magam, hogy itthagyjam a bulit, folyton olyan jó zenék szólnak. 

Hát, nem tudom segítene-e, ha adnék egy jó éjszakát csókot. 

Hm. Azt hiszem, az tudna segíteni... :) Hol vagy? 

Találkozzunk 5 perc múlva a második emeleten, a liftnél! 

Ok.  

És tényleg ott állt, jobb talpát a falnak támasztva, még nyomkodta a telefonját, amikor megszólítottam és felnézett rám. Gyermeki vidámság sugárzott az arcáról, ahogy meglátott, óvatoskodva ért még hozzám, inkább átkarolta a derekamat és valamiért arrébb kísért a folyosón. Közben beszélgettünk viccelődve pár szót, majd megállt, az egyik falhoz húzott magával és kimérten, mégis határozottan megcsókolt. Ahogy hozzám ért, ahogy a fülem mögött az ujjai a hajam közé csúsztak, ahogy a másik keze a derekamat húzta magához és felfedezte a területet a hátamtól a csípőmig, azt éreztem, elgyengülök a karjai között. Nagyon rég éreztem már olyan vonzerőt, aminek egyszerűen már nem tudok ellenállni. Néha majdnem átlépte a csókolózás és az előjáték közötti határt, de jól nevelten azért mégsem esett túlzásba, hiszen a folyosón álltunk. Hosszan, sokáig csókolt, egyre hevesebben, kicsit még az ajkamba is harapott. Azután lazított a köteléken és mosolyogva néztük egymás arcát. Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörtént, de akárhányszor megmozdította kicsit a kezeit a derekamon vagy simogatta a karom, mindannyiszor jobban hittem benne, hogy valóságos. Tényleg aludnod kéne. Sokkal szebb az arcod, amikor kipihenten mosolyogsz - mondtam neki, miközben megsimogattam az arcát és a szeme alatti hatalmas, de tényleg hatalmas karikákat. Tudom, tudom. Azt hiszem, most fel is megyek és talán még a reggelit is átalszom. - felelte. Mikor indultok el holnap? - kérdeztem érdeklődve. Nem tudom még, de szerintem valamikor délután. Közösen szoktunk ilyenkor ebédelni az utolsó nap, aztán elindulunk, de még nem beszéltük meg pontosan. Délelőtt a szobatársam biztosan megy a workshopokra, de én kihagyom... Majd írok neked. - tette hozzá és újból megcsókolt. Rendben. Akkor... jó éjszakát! - válaszoltam és nagy nehezen elszakadtunk egymástól. Az utolsó pillanatig összeért a kezünk és az ujjaink vége, majd elindultam vissza a szobám felé, ő pedig eltűnt a sarkon a lift irányába. Jól aludtam aznap éjjel is.