Már értem miért ezzel a dallal kezdődött Bridget Jones sztorija. Őszintén imádom ezt a dalt. Itt van a helye. Itt kezdődik el az én történetem is. 

Egy barátom szerint kell egy bizonyos fokú exhibicionizmus, ahhoz, hogy azt hidd magadról, a sztorid mások számára is elég érdekes lehet. S akkor felmerült bennem az exhibicionizmus hovatartozása? Ez egy pozitív vagy negatív jelző tulajdonképp? - kérdeztem. Nem tudom, hogy ezt így mérjük-e - volt a válasz. Relatív - ebben egyeztünk meg. 

Végülus a lényeg, hogy kikívánkoznak történések belőlem és megnyitom előttetek, hátha olvásnátok néha szappanoperát. Mert az életem néha szappanopera a javából. De inkább olyan Jóbarátok - Szex és New York közötti átmenet, nem messzi földeken rosszabb sorsú leányokról szóló tragédia... Vagy mégis? Anyway 

Szóval a fülemben üvölt az All By Myself és elkezdem. Nem fogok súlyt mérni és azt sem írom majd le, hány szál cigarettát szívtam el aznap, de amiről itt biztosan szó eshet, azok a szinglitársadalom kérdései. Az én mai napom kérdése "Miért hiányzik az őszinteség néhány emberből?" 

Ha a válasz egyszerű és gyors lenne, ez a kérdés biztos nem ismétlődne vissza itt-ott a világban és én se fogalmaztam volna meg előttetek. Nem tudom a választ én sem. Csak azt élem, hogy félünk egymástól. Persze nem egyszerre, egyidőben, mindenki, mindenkitől. Jaj, dehogy :D Nyílván mind értitek, mire gondolok. Annyira bosszantanak néha dolgok, hogy felpaprikázom magam a plafonig, majd otthagyom a dolgot, mert már unom saját magam is, valami mással foglalkozom, arrébb rakok valamit, kiöntöm a teavizet, és már megint ott van a kis piszok, megint ugyanazon kattogok! Nyugi, ez sokunkkal előfordul szerintem. Tuti nem vagyok egyedi eset, hiszek benne, hogy léteznek hasonlóan kattant csajok, mint én. Lábjegyzet: kattant - relatív kifejezés. Szóval én talán azért élem meg ezt a félelmet ritkábban kezdeti szituációnál, mert kicsit mindig lappang egy aprócska a félelemből, ami olyan, mintha állandó oltásod lenne valami ellen. Mintha egy alternatív síkon tartanád magad. Én rajta voltam egy ilyen alternatív síkon, lévén, hogy valamivel több, mint egy éve nem volt mit felmutatnom saját hormongazdálkodásom konferencia értekezletén. Akadályozó tényezőként felsorolandó: egyre közelebb a 30-hoz, azért hadd válogassak. Legalább érjen meg egy misét vagy kettőt. Na, hát megért 5-öt is. Ritkaságszámba pozicionáltam a teljesítményért. Ez nem vicc. És a hangsúly nem is igazán a számokon van, hanem, hogy úgy jó, ahogy van! Fényezés vége.

Hanyatlás korszaka következett. Sivár lett minden vidék, kiszöktek a színek a világból, vállrándítás lett minden üres, unalmas nem tudom. Hát ha ez egy felnőtt dolog, ahogy elindult nyugodtan, akkor rakjuk ezt helyre. Maradjon vagy menjen? Akarod még? Az sem baj, ha nem, nem fog bántani, csak tudjam, mit gondoljak - írtam akkor. S perceken belül rajtam kívül álló okokból ott tartottunk, hogy volt a nem tudomtól, a nem kéne belebonyolódniig sokféle újabb alternatív sík, ami éppen igyekezett napvilágot látni. Akkor kicsit megingott alattam a biztos talaj, olyan földön jártam, ahol nem ismertem a körülményeket. Biztos itt akarok maradni? Nem fura, hogy ez már ilyen korán előjött? Végül kellemes estét kívánva köszöntünk el, aztán belesüppedtem az éjszakába egy pohár bor és barátnő mellett. 

Nem igazán érkezett el újabb csúcspontja ennek a sztorinak, bár pár napra rá amikor újra találkoztunk, a helyre menet félúton megállított egy csókra, amilyet előtte nem éreztem tőle, de a legjobbként jegyeztem a nevéhez. Az este hibátlan volt, amikor elindultunk haza. "Otthon" finoman bújt hozzám és örültem, hogy újra itt vagyunk. Kicsit hevesebb voltam talán a megkívántnál, de soha nem gondoltam, hogy egyszemélyes játék lesz a vége... Bocs, kidőlt és hátára fordulva aludt el. Nagy bumm. Ezt már nem követte javítóvizsga. Úgy tűnt, nem is írnak ki rá dátumot. Mondanom sem kell szokatlan beszélgetés nélküli napok mentek el mellettünk. Aztán még egyszer felhoztam a témát, hogy akkor én jól érzem-e, vége van? Futottunk még pár kísértetiesen hasonló kört, mint korábban, de semmivel se lett jobb vagy könnyebb. Távolságtartást érzékeltem és visszább léptem. Aztán találkoztunk egyéb projekt miatt "nála". Doglunk végeztével a kanapén ülve már velem foglalkozott, amikor félbeszakítottam azzal, hogy talán ez mégsem jó így. Tudom, felmerült, hogy legyen mégis néha. Tudom én. De mégsem kéne. Nem kéne belebonyolódni, igaza volt. És ÉN nem akarok belebonyolódni. Érti. Nem baj? Nem, dehogy. És negyed órával később otthagytam. Dolgom volt, meg neki is, meg persze amúgy is, ugye. 

A következő pár napban akárhányszor munkaügyben 1-2 infóért kerestem, ő szűkszavú volt és kifejezéstelen. Hát nem feszegettem. Aztán eljött a tegnap, amikor (személyesen) feldobtam neki egy labdát, tisztán kínáltam, egyenes úton, szabályosan és hátsó szándékok nélkül. Nem kellett neki. Hihetetlen. Ő most nem tudna úgy teljesíteni. Hihetetlen. Bele se kezdek az elemzésébe, mert nehéz gondolkodni is rajta. :D 

Aztán mégis utólag (talán erről kéne leszoknom) gondoltam, oké, hogy oké, hogy meglepődött rajtam most, de akkor akarjuk-e ezt játszani? Ő nem tudja, mit csinálunk. Szerintem épp szarakodunk, úgyhogy tisztázzuk mihamarabb. Ok, legyen. Kértem 1-2 szabályt, csak hogy mindenki biztonságban maradjon (ne bonyolódjunk, ne főzzünk együtt és védekezzünk minden esetben, mert ez innentől más játék). Beleegyezett. Majd azt kérdeztem, hogy mikor? Jó kérdés, remélem, minél hamarabb - Rossz válasz, de óvatosan reagáltam végül. (Minek, mi?) 

Mondtam szóljon, ha egyben van és tudja a választ. Elköszönés. 

Egy nap telt el azóta. Még 6 nap van hátra az évadzáró epizódig. Távol álljon tőlem a spoilerezés, de én nem számítanék túl jó zárásra.