"Soha ne add fel önmagad másokért!"

Valami ilyesmit olvashatunk sok közhelyszerű bölcsességben, ha nem tévedek. Nos, picit szétszedném ezt a rejtélyt, mert számomra mást hordoz az üzenet. Szerintem ezt sokszor nem szabad szó szerint érteni. Szubjektíven vetítem ezt az üzenetet a szerelmi élet területeire. Igen, szándékosan használtam a szerelmi kifejezést a magán helyett. Ugyanis mi, akik az igazit, Őt, a Nagyszerelmet keresik, biztosan szembesülnek azzal a helyzettel, hogy időnként a nagynak hitt szerelem valójában csak egy potenciális esélyesnek bizonyul. Van ilyen, semmi baj. Viszont ebből az is következik, hogy képesek vagyunk megengedni magunknak, képesek vagyunk megengedni a lelkünknek, hogy új ajtót nyisson és beengedjen egy újabb Nagyszerelmet. Bízva - mert bizalom nélkül mi, szerintem nem nyitunk. Bízva Ő benne és abban, hogy vele is létezhet boldogság. Hiszem, hogy nem szerethetünk mindenkit ugyanúgy, mivel minden ember más, egyedi. Másképp kell szeretni, mert ő is másképp szeret.

Mit teszünk hát? Idomulni fogunk. Talán mi észre sem vesszük, hogy Ő is ezt teszi felénk, mert mi csak onnantól érezzük Őt, ahonnan elindul a kapcsolat. Nem, nem a baráti, mert amikortól ezt érezzük, már nem barátok vagyunk. A barátok bár tolerálják egymást, de nem változnak gyökeresen, ők ezért a barátaink. Előttük nekünk sem kell változni vagy idomulni. És hogy miért tesszük ezt Ő vele?

Mert ösztönös? 

Tudjuk, hogy az ember nem ösztönlény, embersége abból fakad, hogy erkölcsök között él. Ezt most nem fejtem ki bővebben, mert megtette helyettem más (lsd. alább a lábjegyzetben). Talán más szót kell keresnem ösztön helyett... 

Mert vágy vezérel minket? Igen, ez lesz a megfelelő. Döntéseinket vágyak irányítják, azok mentén valósul meg életünk. 

"Nem is" kell olyan messzire mennünk ahhoz, hogy rávilágítsak, az idomulás, másnéven alkalmazkodás kapcsolatára az emberrel. A vizsgálódást az őskorban is kezdhetem, ahol őseink is alkalmazkodva éltek. Alkalmazkodtak az időjárási körülményekhez (így van ez most is, hisz nem tehetünk pl. az eső ellen), az általuk belakott területek adottságaihoz, az állatvilághoz, majd idővel minden találmányhoz és újításhoz, amivel a történelem során embernek valaha is szembesülnie kellett. Hát miért ne alkalmazkodnánk épp a szerelemben? Ha megrögzötten keresünk egy bizonyos meg sem fogalmazható érzést, talán egyik sem lesz elég jó, vagy olyan. Ilyen esetben az ember nem képes eléggé alkalmazkodni, engedni saját magából. Én úgy gondolom, ez hiba. Jelenkori világunkban már elfelejtjük, milyen is alkalmazkodni a partnerhez. Vajon a 19. századi angol nők azokban a remek regényekben, ők nem alkalmazkodtak? De igen. A férfiak is azt tették! Mr. Darcy minden elvárást felrúgva választotta Elizabeth-et, ez hatalmas alkalmazkodást jelent a részéről. Elizabeth minden büszkesége ellenére, be kellett hogy lássa, balul ítélte meg Fitzwilliam-et, s hogy közben tagadhatatlanul beleszeretett. 

Egymást megragadni valamivel bizony elengedhetetlen minden kapcsolódás legelején. Egy ismerősnek tűnő tekintettel, egy kellemes nevetéssel, egy finom illattal, meglepő gondolkodásmóddal, közös érdeklődéssel vagy akármi mással. Ez a szimpátia. Ami utána következik, az már az idomulás. Ezt nem kell véresen komolyan venni, de igenis valljuk be, megtörténik. Apróságokban talán, de annak érdekében, hogy a szeretett emberhez minél jobban tudjunk kapcsolódni, és még teljesebb lehessen a boldogság, megtesszük néha, hogy takarékra rakjuk magunkat. Mert onnantól, hogy összekapcsolódtunk, már nem egymagunk vagyunk, hanem ketten. Ez a fajta alkalmazkodás nem fáj, ha odafigyelünk rá, jobbá teheti az életünket. Így leszünk képesek szeretetté formálni a vonzalmat. Felnőttként szeretni sokkal nehezebb, mint amikor tinédzserkorunkban együtt lógtunk suli után vagy amikor elkísérjük egymást a buszmegállóba. Felnőttként sokkal többet merünk, engedünk és ezáltal sérülhetünk is. De attól még, hogy eltörünk, mint a zsírkréták a gyerek kezében, ugyanolyan színesek maradunk és még mindig csodaszépeket tudunk alkotni. 

Sose féljetek újra szeretni és szeretve lenni, mert annál jobb dolog nincs a világon. Engedjetek magatokból annyira, hogy egy csepp naivsággal elérhetővé tegyétek a szíveteket, mert létezik odakint másik potenciális esélyes, akiből könnyedén válhat Nagyszerelem. Lehet, hogy Ő lesz a következő. Lehet, hogy az Igazit mi teremtjük magunk köré és nem úgy érkezik, hogy hibátlan, teljesen egyezik az elvárásokkal, mert gondoljunk csak bele, mire fel vannak az elvárások? Neki is lehetnek és a kettő együtt csak úgy fér össze, ha kompromisszumkészek vagyunk és megpróbálunk alkalmazkodni. Szerintem. ;) 

Forrás az erkölcs témával kapcsolatban:  

* https://palhegyiferenc.wordpress.com/2011/03/19/honnan-ered-az-etikank/