Egy barátom szerint túl sűrű, amit írok. Persze, hogy az. Ez most nem egy kalandregény, ez az én szappanoperám (jelenleg egyszemélyes színmű). Most nincsenek benne igazán párbeszédek, talán majd később. Most sűrű és nehezen emészhető, mint amilyen én vagyok. Szemléltethetnék érzékletesebben, szebben, hosszasan ízlelgetve a jelzőket és egyéb költői motívumokat... ha nyugodtabb lennék és szánnék időt magamra meg arra, hogy rohanás nélkül végiggondoljam, mit írok le. Persze nehogy azt gondolja bárki, hogy nem gondolom át, mit leírok, mert nem így van. Csupán nem ülök perceken át 1-1 mondat felett, nem javítgatom folyton. Mert ez most sűrű, fáj is és kellemetlen érzés itt bennem és szeretnék mihamarabb túladni rajta, hogy jöjjön ki gyorsan, távozzon minél kevesebb szenvedéssel. Ezt szeretném. Olyan egyszerű ez, nem? Amikor eltörjük a lábunkat, teljes világvégével ér fel, hogy 4-6 hétig gipszben van, ne adj' ég mondjuk fekvőgipszben!!! Hát nem azt kívánjuk, hogy holnapután már kutya bajunk se legyen? De igen. Szeretnénk egy nap lustizás után újra lábra állni és szaladni bele a világba, mintha semmi sem történt volna. De hiába gyorsítanánk a gyógyulást, a csontoknak fizikailag szüksége van arra a négy vagy hat hétre, hogy teljesen felépüljenek. Arról nem is beszélve, hogy az addig kiesett mozgást is erősen érzékelni fogjuk. Bár lehet, hogy egy lábtörés nem a megfelelő hasonlat, de most nem is ez a lényeg, szerintem mindenki érti, miről beszélek. 

Megpróbálom új bekezdésben folytatni, hogy kicsit tagoltabb hatást keltsek ebben a sűrűségben. Sőt, beékelek ide egy kis érdekességet is a sűrűségről. A sűrűség az a mennyiség, amely kifejezi az adott anyag egységnyi térfogatának a tömegét. Ha ezt rávetítjük az írásaimra, akkor megfigyelhetjük, hogy az olykor két napnyi történéseket egészen kicsi helyre préselem be. Tovább megyek, nem is csak a hely kicsi, hanem maga az idő is rövid, mialatt végigolvassa az ember. Viszont ha emígyen átvitt értelemben tekintünk erre a sűrűség témára, hát rá kell jönnünk, hogy ez a sűrűség itt relatív. Háhá, relatív, csak úgy, mint az exhibicionizmus! Nagyszerű. 

Új bekezdéééés! Nehezen megy ez a feldolgozósdi, piszok, piszok nehezen. Az elmúlt napokban is számtalan gondolat száguldott a fejemben, előlről végig, újra. Szombaton például csajos délután volt és persze, hogy megkérdezik a barátnők, hogy mi a helyzet. Hát én valahogy az esetek többségében inkább elmondom, hogy mi is a helyzet. Ezt számos okból is hatásosnak tartom. Például annyival is többször adom ki magamból, alaposan távozhat belőlem. Na meg esetleg mástól is elhangzik egy-egy új vélemény, de nem mintha azzal közelebb kerülnénk a valósághoz, hiszen mindegyik csak egy újabb találgatás. Így hát csak újabb kilégzést végeztem a témát illetően, történetem végéhez érve pedig visszasüppedtem a már egész jól alakított csendes szerepbe. Ez tőlem szokatlan, s ezt mindenki tudja, aki ismer. Rájöttem, hogy néha jó a csend, ám a hallgatás, mint olyan, elég nehezemre esik. Mindig is kitöltötték perceimet a zajok, hangok, beszéd, film, rádió... Vannak időszakok, amikor szinte be se fogom a szám. Biztos idegesítő vagyok olyankor, de meggyőződésem, hogy a barátaim ezt megfelelően kezelik! Na jó, talán nem mindig tudják kezelni, de azért elég hősiesen állják a sarat. Köszi, srácok! 

Újabb napra virradva, egyre inkább tölt el az a fájdalmas felismerés, hogy csakugyan úgy alakul a sztori, ahogyan azt az első alkalommal megjósoltam - nincs folytatás és a férfi karakter is távozott a sorozatból, s már csak a bejátszások maradtak a másoknak adott beszámolóim alapján. Így történt ez tegnap is, amikor egy fényévente látott barátommal futottam össze. 20 perc múlva ott vagyok. Öltözz melegen! - mondta és egyből tudtam, hogy motorozni megyünk. Nem tagadom, feldobta a napomat, kicsit kizökkentett és elterelte a gondolataimat 1-2 órára. Teljesen nem vígasztalódtam meg, de nagyon örültem, hogy valaki a kedvemben akar járni, én pedig spontán sodródtam vele ahelyett, hogy továbbra is pizsamában vergődtem volna a munkába indulásom pillanatáig. Lazábban telt így a nap hátralevő része, nem is volt vészes. 

Hiányzó karakterünk nem csak engem iktatott ki az életéből. Este az órám előtt készülődve tudtam meg, hogy három hete nem mutatkozik hétfőnként, és az esetek nagyobb részében nem is szól, csak egyszerűen nem jelenik meg. Máshol van a fókusz. Rengeteg a dolog, ezerfelé szakad. Who cares? Nekem is sok dolgom van, mégis igyekszem rendszerezni azokat és tartani a tempót. Anyway. Jobb is, hogy most feltornyosulnak a dolgaim és kicsit több tennivalóm akad, így kevesebb lehetőségem marad a kattogásra. Rendelést leadni, méreteket levenni, nyomdai anyagokat egyeztetni, támogatókat gyűjteni és közben még a csoportokkal is haladni - ez kell most nekem. 

Azért mégis itt lebeg a levegőben a tény, hogy lejárt a 6 nap...